Újragondolt hagyományok és minőségi fűszerek széles és izgalmas választéka.

Kövess minket Facebookon és Instagramon

Érdekességek

FőoldalÉrdekességekTojásrántotta, az első önállóan készített étel

Tojásrántotta, az első önállóan készített étel

Engedjük be a gyerekeinket is a konyhába! Ez az egyik legjobb játszótér számukra, mellyel ügyesednek, rendet, szervezést tanulhatnak, rájönnek, hogy az ételek elkészítése mennyi örömet, sikerélményt jelenthet. A tojásrántottát már egy hat-hét éves is képes önállóan elkészíteni a szülei felügyelete mellett.

Válogatás ellen, főzés közösen

A gyerekek sokszor bizalmatlanok az újdonságokkal kapcsolatban. Nem arról van szó, hogy ne szeretnének enni, vagy válogatósak, egyszerűen csak az nyújt számukra biztonságot, ha a dolgok mindig ugyanúgy történnek, így az étkezéssel kapcsolatban is a már ismert, megszokott ízeket részesítik előnyben. Igaz, a gyerekekkel való együtt főzés, sütés sokkal lassabb, sokkal nehezebb, és többet is kell takarítani utána, mégis megéri a fáradtságot. Rengeteg dolgot tanulhatnak közben, és ami a lényeg, hogy sokkal szívesebben kóstolják meg, eszik meg azt az ételt, melyet ők maguk készítenek, vagy az ő kezük munkája is benne van. „A kislányom nem volt hajlandó új ételeket megkóstolni. Reggelire kizárólag egyfajta müzlit vagy vajas kenyeret volt hajlandó enni, semmi mást. Egyszer csak gondoltam egy nagyot, és kitaláltam, főzzünk együtt. Emlékszem a lányom csodálkozó pillantásaira. Amikor rájött, hogy nincsenek elvárásaim, csak egy közös „játékról” van szó, szívesen kötötte fel a kis kötényét. Amikor készen lettünk az omlettel, és én elkezdtem enni, amit együtt készítettünk, egy darabig csak ott ácsorgott mellettem, majd, amikor nem néztem oda, a kis ujjaival egy apró darabot a szájába tett. Azóta imádja, ha együtt főzünk, és a kedvenc ételeinek a repertoárja egyre csak bővül” – meséli mosolyogva Kata, a négyéves Hanna édesanyja.

Törni, kanalazni, keverni

A tojásrántotta tipikusan azon első ételek közé tartozik, melyek „igazi” főzést jelentenek a gyerekek számára. Amikor valódi alapanyagokból egy egészen más dolog születik. Varázslat ez. Ám, ahogyan minden jó varázslónak, nekünk is meg kell tanítanunk a csemeténket a biztonságos konyha használatra, és ha nem is segítünk neki, legfeljebb csak szóban, de azért a felügyelő jelenlét megfizethetetlen az első időkben. A tojásrántotta alapja egy megfelelően a kis kezekre szabott serpenyő, egy közepes keverőtál, melyekbe bele lehet törni a tojásokat, egy villa, mellyel össze is tudja azt keverni. Végül szükséges még zsiradék, melyet a serpenyőbe kell kanalaznia, mielőtt az összekevert tojásokat ráöntené. Végül egy gyerek méretű fakanál szükségeltetik, mellyel meg tudja forgatni a rántottát a serpenyőben. Az első alkalmakkor érdemes együtt elkészíteni az ételt, bevezetni a kisgyereket a mikéntekbe. Mindeközben ne csak mutassuk, de magyarázzuk is el, mit miért csinálunk. Ne feledjük, a kicsi számára nem egyértelmű, hogy a zsír forró, vagy miért szükséges a serpenyőt az egyik kézzel fogni, miközben a másik kézzel keverjük a benne sülő rántottát. Ne féljünk rá bízni a tojás megtörését, ha már megmutattuk, hogyan kell. Végül, de nem utolsó sorban a főzés legyen közös öröm, melyet ne hagyjuk, hogy elrontson egy kis ügyetlenkedés vagy kifröccsenő zsír, kiboruló tojás, eltört pohár.

Fejleszthető étel

A tojásrántotta azért is dobogós első étel, mert a kisgyerek ügyesedésével egyenesen arányosan egyre tovább fejleszthető. A sütés előtt fonnyaszthatunk a zsiradékon hagymát, vághatunk bele paprikát vagy éppen gombát, melyek mind előkészületeket igényelnek. A még nyersen összekevert tojásokhoz keverhetünk reszelt sajtot, tejfölt, és a kész rántottát megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel vagy éppen koriander zölddel. Mindehhez be kell vezetni a kisgyereket a kések, vágódeszkák és reszelők világába, melyek nem ördögtől valóak, ha ott állunk mellette.

Fűszert a rántottára

Még különlegesebbé tehetjük az elkészült ételeket, ha fűszereket is használunk. A kisgyerekek szeretik minél több érzékszervüket bevetni, ha új dolgok megtapasztalásáról van szó. Mielőtt fűszereznénk, hagyjuk ismerkedni a fűszerek illatával a kisgyereket. Mutassuk meg neki, milyen az őrölt bors, a pirospaprika, a szerecsendió, vagy éppen a cayenne bors, mely utóbbi nem is erős, viszont színt ad a rántottának, és kiemeli az ízeket. Hagyjuk, hadd válasszon ő, egy csipetnyi elég bármelyikből. A kevesebb elve a tojásrántották esetében is igaz. De ha éppen nem nyeri el egyik fűszer sem a tetszését, a frissen őrölt só itt is teljes sikert arathat.