Újragondolt hagyományok és minőségi fűszerek széles és izgalmas választéka.

Kövess minket Facebookon és Instagramon

Érdekességek

FőoldalÉrdekességekGasztro ajándékok karácsonyra

Gasztro ajándékok karácsonyra

Ha szeretnénk személyes ajándékkal kedveskedni szeretteinknek az ünnepek alkalmából, az egyik legjobb alternatíva erre az olyan ehető vagy iható ajándék, amelyet magunk készítünk.

Az egyik édes finomság, amely könnyen elkészíthető, az a házi mogyorókrém. Veszünk egy halom török mogyorót, kissé megpirítjuk – sütőben vagy serpenyőben – majd aprítógépben krémesre zúzzuk. Ha ez megvan, keverünk hozzá olvasztott csokit, kakaóport, porcukrot, illetve némi olajat is és máris készen vagyunk. Csak csinos üvegekbe kell tölteni, alaposan lezárni és máris mehet köré a karácsonyi masni.

Szintén édes finomság a házi bonbon, amelyhez a saját mogyorókrémünket is felhasználhatjuk, de készíthetünk marcipános változatot is. Ehhez csak csonthéj nélküli mandulát kell finomra őrölnünk ugyanannyi mennyiségű cukorral, majd összegyúrni egy kevés olajjal és össze is állt a marcipán massza. Formázzuk meg, mártsuk olvasztott csokoládéba. Alakjától és csomagolásától függően akár szaloncukornak is kinevezhetjük.

Ha mogyorókrémmel töltenénk a bonbont, ahhoz jobb, ha formát használunk. Melegítsük meg a csokoládét, kenjük ki vele a forma alját és oldalát, várjuk, amíg kissé megszilárdul és mehet a közepébe a mogyorókrém. Végül a tetejét szintén kenjük be olvadt, langyos csokoládéval. Ha kihűlt, óvatosan borítsuk ki a formából, csomagoljuk be ízlésesen egyenként vagy többedmagával, karácsonyi dobozba zárva.

Természetesen süteményt is süthetünk magunk, ehhez mindig válasszunk sokáig eltartható típusokat, például kekszeket vagy karácsonyfára is akasztható habkarikát. Ha úgy gondoljuk, hogy megajándékozottunk szívesen sütne maga is, adhatunk előkészített sütemény alapot, szépen rétegezve egy befőttesüvegbe. Választhatunk ehhez például muffin alapot. Alulra tegyük a kimért sütőporral kevert lisztet, arra mehet rá egy barna cukor sor, a fűszerek (vanília, fahéj, szegfűszeg stb.), majd egy réteg csoki csepp, durvára tört dió, aszalt gyümölcs, vagy akár egymás után mind a három. Az üvegre ne felejtsük el ráírni azt sem, hogy milyen és mennyi folyékony hozzávalót (pl. tej, tojás, olaj) adjon majd hozzá a megajándékozottunk, amikor végül megsüti a jól előkészített süteményt.

A narancslekvár az egyik legfinomabb télen készíthető lekvárfajta, amelyet fűszeresen, fahéjjal, szegfűszeggel is ízesíthetünk, majd szintén elajándékozhatunk. Ehhez csak hámozzuk meg a narancsot – a hártyát is távolítsuk el – forraljuk fel azonos mennyiségű narancslével és sűrítsük be készen kapható befőző cukorral.

Készíthetünk mézes magvakat is, amelyhez csak kis üvegeket kell feltöltenünk mandulával, dióval, mogyoróval, pisztáciával, majd felönteni ezeket jó adag mézzel. Használhatunk különleges mézeket is, például selyemfű, édes harmat, gesztenye vagy levendulamézet. Ha pedig szeretnénk, méz helyett karamellizálhatjuk is a magokat. Ehhez először pirítsuk meg, majd forgassuk forró, aranyszínű karamellbe a magokat (keverhetünk hozzá szezámmagot is). Ha kész, öntsük az egészet sütőpapírra addig, amíg ki nem hűl, utána celofánba csomagolva máris készen áll az ajándékozásra. Édes ropogtatnivaló a hideg, téli napokra.

Nem csak a finom rágcsálnivalók, de a meleg italok is kellemes ajándékok lehetnek. Ehhez válogassunk össze például különleges teakeveréket. Keverjünk össze például citromfüvet bodzavirággal és csipkebogyóval. Választhatunk feketeáfonya levelet, levendulavirágot, hársfát például. Ha nem tudjuk, hogy melyik mire jó, kérjünk segítséget vagy nézzünk utána magunk, hiszen nem mindegy, hogy a teakeverékünkkel nyugtatni vagy élénkíteni akarjuk szerettünket.

Ha pedig inkább forró csoki alapot ajándékoznánk, olvasszunk fel egy adag jó minőségű csokoládét, keverjünk hozzá némi cukrot, vaníliát és kakaóport, majd öntsük formába az egészet. Szúrjunk bele jégkrém pálcikát – még mielőtt kihűl és megszilárdul – hogy majd ezzel együtt kevergetve olvadjon le róla a forró tejben a csoki, amikor ajándékozottunk valami meleg finomságra vágyva felhasználja.Készíthetünk alkoholos italokat is, például klasszikus tojáslikőrt vagy forralt bort. A likőrhöz forraljunk tejet, tejszínt vaníliarúddal, majd keverjük ki a tojássárgákat cukorral. Óvatosan és fokozatosan öntsük össze a kettőt, majd adjunk hozzá egy nagy adag fehér rumot.

A forralt bor szintén nem bonyolult: a bort finom fűszerekkel, fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel, vaníliával és szerecsendióval közepes lángon hevítsük fel (valójában nem kell felforralni), végül adhatunk hozzá mézet és narancslevet is, de van, aki még egy adag brandyvel is megkoronázza. Ez az ajándék nem csak a szívünket, de a testünket is melegséggel fogja elárasztani.