Újragondolt hagyományok és minőségi fűszerek széles és izgalmas választéka.

Kövess minket Facebookon és Instagramon

Image thumbnail

Blog List

Azért, mert kicsi a gyerek, attól még használhatunk fűszereket, melyeket, ha gondosan válogatunk, alkalmazunk, az egészségüket is szolgálják. Ám a kicsik ételeinek a fűszerezéskor vannak szabályok, amelyeket be kell tartanunk. Nem egy időben A fűszereket a hozzátáplálás elkezdése után pár hónappal kezdhetjük el bevezetni. A hozzátáplálást általában

A nyár egyik legkellemesebb időtöltése a grillezés. A készülő vacsora, az illatozó ételek mellett jókat lehet beszélgetni, és várni, hogy elkészüljenek a finomságok. Grillen sütni bármit lehet: különböző húsokat, zöldségféléket, de akár gyümölcsöket is. Ha szeletekben sütjük a húst, már előre gondoskodhatunk hozzá friss zöldségfélékből álló

A hozzátápláláskor, azaz az új ételek bevezetésekor nem kell elkerülnünk a fűszereket. Az ételeket igen is lehet fűszerezni, még akkor is, ha kicsi a baba, ám mindezt odafigyeléssel, mértékkel és hozzáértéssel tegyük. A kisbabák első fűszerei között csak olyanok szerepelhetnek, melyek nem csípnek, és nem tartalmaznak

Nem kell feltétlenül kertes házban laknunk ahhoz, hogy friss fűszernövényekkel ízesíthessük kedvenc ételeinket. Akár a panelban, balkonládában is nevelhetünk például bazsalikomot, snidlinget, petrezselymet, oregánót. Ezek nagy része nem olyan igényes növény, így akár cserépben is sokáig megél. Ha jól csináljuk, akár késő őszig is élvezhetjük

A konyhaművészet egyik titka a jó fűszerezés. Ha beleolvasunk régi, akár évszázadokkal ezelőtti szakácskönyvekbe, láthatjuk, hogy a változatos és különleges fűszerezés nem új keletű divat. Mit érdemes tudni a fűszerek felhasználásáról? Fűszerek nélkül unalmasabb az étel Ha ízesítés nélkül próbálnánk elkészíteni a megszokott fogásainkat, nem sok kedvünk

Manapság gyakran használunk szárított fűszereket. Az üzletben vásárolt, csomagolt termékeknek nem csak az az előnyük, hogy azonnal felhasználhatók, hanem nyugodtak lehetünk, hogy megbízható forrásból származnak, ellenőrzött körülmények között dolgozzák fel. Nagy a választék, és sokszor nehéz kiigazodni, hogy melyikre van szükség, különösen, ha még csak kezdők

A szegfűbors a Nyugat-Indiában, Jamaicában és Közép-Amerikában honos fa nem egészen érett, bors nagyságú termése. Ízében borsra, illatában szegfűszeg és fahéj keverékére emlékeztet. Felhasználási javaslat: Kiváló ízesítője májas és véres hurkának, pácoknak, mártásoknak, pástétomoknak, halételeknek, vadételeknek. A termék gluténtartalmú gabonaféléket, tojást, tejet (laktóz), zellert, szóját, mustárt és

A sáfrányos szeklicét (más néven vadsáfrány) szép színe és kellemes aromája miatt régóta ismeri a magyar konyha. A ház körüli kertekben gyakran előforduló narancssárga virágú növény megszárított bibéit használjuk fel fűszerként. Felhasználási javaslat: Különösen finom és szép színű húsleveseket, mártásokat főzhetünk a sáfrányos szeklicével. Kiváló tésztafélék

Az indiai és a közép-amerikai konyhában alapvető fontosságú fűszer, de több európai országban is elterjedtebb a hagyományos köménynél. Küllemében nagyon hasonlít rá, de íze sokkal intenzívebb. Felhasználási javaslat: Használhatjuk levesek, köretek, pácok, sajtok illetve sós sütemények, kenyerek ízesítésére. A termék gluténtartalmú gabonaféléket, tojást, tejet (laktóz), zellert, szóját,

Ősidők óta ismert és használt fűszer. Fontos alapanyaga az asztali mustárnak, amely megtört és olajtól mentes fehér és fekete mustármag, ecet, só, bors, szegfűszeg, hagyma és tárkony keveréke. Felhasználási javaslat: Használhatjuk savanyúságok, páclevek, vadételek, szószok ízesítésére. A termék gluténtartalmú gabonaféléket, tojást, tejet (laktóz), zellert, szóját, mustárt és