Újragondolt hagyományok és minőségi fűszerek széles és izgalmas választéka.

Kövess minket Facebookon és Instagramon

Érdekességek

A kisbaba első fűszerei

A hozzátápláláskor, azaz az új ételek bevezetésekor nem kell elkerülnünk a fűszereket. Az ételeket igen is lehet fűszerezni, még akkor is, ha kicsi a baba, ám mindezt odafigyeléssel, mértékkel és hozzáértéssel tegyük.

A kisbabák első fűszerei között csak olyanok szerepelhetnek, melyek nem csípnek, és nem tartalmaznak irritáló aromás vegyületeket. Ilyen a kurkuma, a lestyán, a zellerlevél, a bazsalikom, a petrezselyem, a rozmaring. A hagymát, fokhagymát főzve a nyolcadik hónaptól adhatjuk a pürékhez.

Mikortól, hogyan?

Kis lépésenként, mindig csak egyenként. Az új ételek bevezetésével, azaz a hatodik hónaptól kezdve a már ismert ételeket, püréket egy csipetnyi zöld fűszerrel mássá varázsolhatjuk. Az ízeket is meg kell ismertetnünk, meg kell tanítanunk a kisbabának. Azt a fő szabályt azonban mindig tartsuk be, hogy először az adott ételt a maga természetességében kínáljuk, és csak akkor fűszerezzük már, ha azt elfogadja, ismeri a kisbaba. Tehát először ismerje meg a krumpli, a répa, a tök valódi ízét, mielőtt fűszereznénk azokat. A sózás és borsozás csak nagyon visszafogott legyen, éppen csak azért, hogy az étel fő ízét kiemelje, és azt is leginkább csak a tizenkettedik hónap után. A borsot egyébként remekül kiválthatjuk a borsikafűvel is.

Kezdésnek

Két hónapos kortól már főzhetünk gyenge citromfű, kamilla vagy hársfateát a kisbabának, melyet langyosra hűtve, cukor és persze méz nélkül kínáljunk. Jó helyettesítője lehet a sima víznek, a nyári melegben kifejezetten jót tesz. A hús bevezetésével a csirkét fűszerezhetjük egy kis citrommal, rozmaringgal. Olajban feloldva a fűszereket, a húst bepácoljuk, és biztosan minden baktérium elpusztul hála a citromos pácnak. A paradicsomot, padlizsánt, tököt jól lehet ízesíteni egy leheletnyi kakukkfűvel, petrezselyemmel. A későbbi kompótokhoz adjunk egy késhegynyi fahéjat – ügyeljünk arra, hogy a finomabb és egészségesebb ceylonit válasszuk a kínai helyett – vagy szórjunk rá őrölt bourbon vaníliát. Figyelem, a vanília nem egyenlő a vanillinnal, mely egy szintetikus vegyület.

Nem csak új ízt adnak

A legtöbb fűszer nem csak egyszerűen más ízt szolgáltat az adott ételnek, de jótékonyan is hathat az emésztésre, és fertőtleníthet, ilyen például az elsők között a zöldségek főzővizébe dobott babérlevél, a hatodik hónaptól adható petrezselyem, vagy a tízedik hónaptól a baba desszertjéhez hozzáadható vanília, kardamom vagy fahéj.

A fűszerek bevezetése mindig folyamatosan és kis adagokban kell, hogy történjen. Fontos, hogy figyeljünk arra, hogy megfelelő forrásból, lehetőleg bio fűszereket használjunk a kisbabák ételeinkek ízesítésére.

Recept ötletek

Íme, pár egyszerűen elkészíthető étel kisbabáknak, melyeknél a főzéskor adjunk egy fél késhegynyit a fűszerekből:

Fahéjas párolt alma

Bazsalikomos zöldborsó püré

Szerecsendiós spenót

Köményes répa püré

Kapros tökfőzelék

Kardamomos banánpüré