Együtt a konyhában – A nagymama öröksége új köntösben
Sokunk életének egyik legfontosabb szereplője. Ha igazán szerencsések vagyunk, akkor még mindig jelen időben. Itt van velünk, átadja a tudását az életről, a konyhaművészetről – amit valamiért különösen szeretünk a nagyikhoz kapcsolni -, és ez alatt nem csak a főzésre gondolunk, hanem mindarra, amit egy ház, egy otthon, egy család konyhája és az ott zajló élet jelent(het).
De mik is ezek a konyhához, mint térhez, a konyhaművészethez, a nagymamák úgy nevezett hagyományosan nagymamás tudáshoz társított dolgok? A melegség, a meghitt hangulat, a biztonság megteremtésének képessége. Mindezt a főzésen, a gondoskodáson keresztül átadva. Egy szép vasárnapi teríték, minden héten sütemény, leginkább almás vagy meggyes rétes, rácsos túrós, palacsinta. Reggelente bundáskenyér vagy fokhagymás pirítós, az egyszerű, mégis különleges kedvencek, amik a régi, főzős kakaóval, gyerekkávéval a nagyi kezéből, a nagyi asztalánál egészen különleges ízt nyernek.
Eszünkbe juthat a régi lakókonyhák varázsa, amiben a kis rekamién elalhattunk leckeírás után, miközben a nagymamánk épp sütött valami finomat. A Horváth Rozi szakácskönyv rojtos lapjaival a kedvenc receptnél kinyitva, és mikor belelapozunk, megtaláljuk benne a többi, kézzel írt vagy máshonnan kivágott, kipróbálásra váró étel-ötletet.
Aztán ott vannak még a konyhai kalandjaink, mint amikor együtt bontottunk csirkét, és a nagymama elmagyarázta a belsőségeket, amikor segítettünk a rántott hús panírozásában, a tészták kikeverésében, vagy akár csak az evőeszközös fiók rendberakásában. Mikor a nagyi már nem lát olyan jól, megvarrunk egy-egy elszakadt konyharuhát, természetesen azt a régi, erős fajtát, amit még faluról hozott magával, és nyüstöljük kicsit, hadd vegyünk neki új konyhai eszközöket a régi reszelő, mák vagy húsdaráló, a szita, a csepegtető helyett.
A nagyi konyhájának utóélete, avagy adjunk méltó helyet életterünkben azoknak a tárgyaknak, melyek tőle maradtak ránk, de már nem szeretnénk őket használni!
Hogyan adhatunk ezeknek a mindenki életében felbukkanó tárgyaknak új életet, méltó helyet, ha megörököltük őket, és nem szeretnénk kidobni, de már használni sem? Legalábbis úgy nem, ahogyan nagymamánk tette. Számos lehetőség áll rendelkezésünkre! Ezek közül gyűjtöttünk össze párat, és rendszereztük őket három kategóriába. A legtöbb ötlet egyszerűen megvalósítható, akadnak azonban nagyobb türelmet, esetleg komolyabb eszközparkot igénylő átalakítások is.
1. Praktikus használatra szánva:
Itt található a legtöbb megoldás! Régi üvegeket kis ügyességgel tárolóként használhatunk tovább. Ha maradtak meg fiókgombok, ezekkel még különlegesebbé varázsolhatjuk őket! A sodrófából akasztó készülhet, a régi reszelőből konyharuha és fűszernövény tartó! Sütőformákból emeletes sütikínálót csinálhatunk, míg az asztalterítőkből, különleges alkalmakra szánt kisebb díszterítőkből függöny is készülhet. Ugyanígy új életre kelhetnek a nagyi konyhai textíliái, bevásárló táskaként vagy párnahuzat formájában, rusztikus hangulatot csempészve ezzel otthonunkba. Régi, fém teásdobozt órává alakíthatunk át, míg a már nem használt szakácskönyvek különleges késtartóvá avanzsálhatnak, a nagypapa gereblyefeje pedig a legszebb borospoharainkat tarthatja ezentúl. Az egyik kedvenc ötletünk a tortalapból készült írótábla.
2. Lámpává, lámpássá varázsolva:
Lámpa válhat kannából, sütisdobozból, a legszebb csészékből, reszelőkből, a húsdaráló és a tésztaszűrő kombinálásából és lámpás, mécsestartó készülhet a habverőből, a merőkanálból, a fém tölcsérekből akár.
3. Dekorációnak megtartva:
A korábban mágnestáblává átalakított tortaformából lehet akár képkeret is, a pogácsaszaggatók szélcsengővé vagy fényjátékká, a régi evőeszközök fiók fogantyúvá alakulhatnak át, a szita egy kis hímzéssel a konyha legszebb díszévé nemesülhet.
Hogy hogyan emlékezzünk meg nagymamánkról, és mindarról a tudásról, amit ránk hagyott? A legszebb, legkedvesebb, ha használjuk a kincseit, ha nem hagyjuk őket múzeumi díszként porosodni, ha bátran merünk belőlük saját életmódunkhoz, életterünkhöz passzoló használati vagy dísztárgyakat készíteni. Adjunk új életet nekik és törődjünk velük olyan szeretettel, ahogyan a nagymamánk tette!
És, hogy milyen képpel búcsúzunk tőle? Talán úgy látjuk magunk előtt, mint aki minden nap ugyanazt a kötényt veszi fel főzéshez, azt, ami gondosan vasalás után kerül fel a mosogatónál lévő konyharuhás fogasra. Olyannak, akinél és a hímzett abroszokat, textileket csak a szekrényben csodálhatjuk meg vagy ünnepekkor. „Úgyis a tiéd lesz egy napon! – mondja – Akkor úgy használod őket, ahogy csak szeretnéd. De a mama hadd vigyázzon rájuk.” Így aztán a különleges darabok levendulapárnákkal – nehogy a moly kirágja – az ünnepi alkalmakra és ránk várnak. Mi pedig mindig a nagymamánkra emlékszünk, ahányszor csak rájuk pillantunk, mint párnahuzat, bevásárló táska, vintage függöny vagy falikép.
Fotók forrása: Pinterest
