Teaceremóniák a világ körül
A teákat mindig is egyfajta misztikum övezte, holott otthon is könnyen elkészíthető, gyors italokról van szó. Számos kultúrában a teaivás nem is tartozott, vagy tartozik a mai napig a hagyományos étkezések vagy egyszerű szomjoltások közé: külön ceremóniát kapott, amit szó szerint kell érteni. Most ezeken a hagyományokon keresztül mutatjuk be a világ pár teafajtáját és azt, mit tudunk belőlük hasznosítani, illetve hogyan dobhatjuk fel mi is egyszerű őszi-téli teázásainkat.
Orosz teázás – csak a szamovár teszi?
Fogcsikorgatóan hideg telek és még fagyosabb szelek mellett nem csoda, ha az ország maga is kifejlesztette a lélekmelengető teázós szokásait. Nyoma sincs annak az ünnepélyes várakozásnak, lassú szervírozásnak amit egy teaceremónia során elvárnánk- ezek inkább a távolkeleti kultúrákra jellemzőek, amikről a cikk második felében lesz szó. Van helyette egy, az idősek által jól ismert eszköz: a szamovár. Ez gyakorlatilag egy kisebb forralóeszköz, azonban nem csak Oroszországban használják: az eszköz egyszerre orosz és török eredetű, bár való igaz, hogy jellegzetesebb alakja lett az előbbi kultúrának.
Maga a teakeverék szintén nem kizárólag az orosz kreativitást vagy terményeket dicséri, hiszen általában indiai feketetea-levél az alapja. A varázs a fűszerekben rejlik! 8 evőkanál fekete tealevél mellé két evőkanál egész (nem őrölt, hiszen nem kell elkeverednie, csak ízesítenie) szegfűszeg, hasonló megfontolásból négy egész fahéjrúd, három evőkanál narancs- vagy mandarinhéj, fél csésze méz, negyed csésze frissen csavart citromlé és két liter víz telíti meg a szamovárunkat- vagy éppen a lábasunkat.
Indiai melegítő fűszeres teák – itt a fűszer, hol a fűszer?
Folytatva képzeletbeli utazásunkat a fekete tealevelek mentén, eljuthatunk a fűszereiről egyébként is híres Indiába. Ismerős lehet a chai tea szó: ez gyakorlatilag régiónként változó fűszeres feketeteát jelent, aminek különlegességét kevésbé maga a tealevél, sokkal inkább a fűszerek adják. A teljesség igénye nélkül álljon itt minden alapfűszer, ami a chai teák tartozéka általában.
Az első a fahéj, ami már a magyar háztartásokból sem hiányozhat: igaz, jobban kedveljük a süteményeink ízesítőjeként. Következzen a kardamom: ennek már az előkészítési módjával is érdemes variálni, ugyanis a zöld hüvelyeket nem csupán őrölni, préselni érdemes, hanem kicsit pirítani is használat előtt. Így jobban kiadja édeskés, pikáns ízét. Nem maradhat ki a szegfűszeg, vagy éppen a gyömbér sem, bár az utóbbi meglepő választás lehet a teába csípőssége miatt. Nem is az íze miatt került a felsorolásba: a gyömbérnek ugyanis számos pozitív hatása van a szervezetünkre, különösen, ha azt kismértékben, de rendszeresen fogyasztjuk. Erre pedig kiválóak lehetnek a reggeli, vagy éppen a délutáni teázások.
Érdekesség, hogy némely chai tea nem csupán a szerecsendiót, de a növény más részét is felhasználja. Ez a szerecsendió-virág, mely az elnevezésétől eltérően valójában nem magát a virágottakarja: ez a fűszerként is felhasznált szerecsendió mag körüli köpeny, védőburok, mely szintén ehető, sajátos ízével pedig társául szegődik a már felhasznált részének.
Ami pedig a ceremóniákat illeti, inkább szokásokká redukálódott ez az évszázadok folyamán: sok indiai család fogyaszt teát reggel és délután, valamint vendégváráskor ezzel kínálják meg elsőként a megérkezőt.
Kínai teakultúra
Kisebb ugrás a családi asztaltól a kínai teaceremóniák szigorú rendje, és a tea élvezeti faktorának csökkenése az ünnepélyesség javára. Számos típus létezik, ebből említsünk egyet, a Kung Fu Cha-t. A hangzatosság nem véletlen: valóban a kungfu elemeire, gyakorlataira épít ez a mozdulatsor, fontos a kimértség – és nem csak a hozzávalók, de viselkedés és etikett terén is.
A teát magasról, szertartásos, körkörös mozdulattal öntik a teáskanna belsejébe és külsejére egyaránt, ezt követően pedig különböző célokkal odakészített csészékbe (tisztesség???, aroma vagy éppen kóstolócsészék) helyezi át, melegítő céllal. Zöldtea kivételével nem is az első áztatást, hanem a tisztítást követő második csésze teát isszuk meg.
A zöldtea így önmagában elég sajátos ízzel bír, ami talán kicsit fanyar is az ízlésünknek. Ezt könnyen tudjuk orvosolni: csillagánizst, fekete borsszemeket illetve édesköménymagot ajánlanak fűszerezésnek.
Magyar teázók és magyar teák
Ugyan hazánk nem büszkélkedhet félezer éves teatörténelemmel vagy sajátos teaszokásokkal, otthonainkban ugyanúgy fellelhető az ital, mint bárhol a világon. A 18. század elején még meglepődve fogadták az angol, spanyol vagy éppen a német teaszokásokat elődeink, mitöbb, a tea is a keleti fűszerek sorsára jutott: Mária Terézia luxuscikként magas vámot szabott ki rá, így csak az igazán tehetős- vagy a látszatot fenntartani akaró- réteg engedhette meg magának.
Ez végül a 19. század közepe felé gyökeresen átalakult, hiszen az arisztokrata hölgyek szalonjaiból átkerült a kávézók, vagy a direkt ezzel a céllal alakult teázók csészéibe. A reformkorban már az átlagember is könnyűszerrel vállhatott hódolójává, de nagy költőink, íróink, például Petőfi, Jókai és Mikszáth is napi szinten fogyasztotta. A magyar teázás új mérföldkövét jelentette a pár éve megalakult első magyar teakert, a dunakanyari Kaméliakert.
A magyar teázás azonban kevésbé a tealevelek és a ceremóniák, sokkal inkább az otthoni, családi teázások felé hajlik, gyors, filteres teákkal, cukorral, mézzel és citrommal, az ínyenceknek egy kis tejjel. Ha szeretnénk felfrissíteni a saját kis hagyományainkat, érdemes a forrócsokiból, mézeskalácsból jól ismert fűszerekkel kezdeni a kísérletezést: a fahéj és a szegfűszeg megbízható, ugyanakkor izgalmas ízek lehetnek. Sokaknak érdekes újdonság lehet gyömbért rakni a gyümölcsteáinkba, hallgatva az indiai bölcsességre. Nagyon kis mennyiségben érdemes kipróbálni, így egy enyhe pikáns utóízt adhat. Te hogyan fűszerezed a teádat? Mit próbálnál ki szívesen?
