Újragondolt hagyományok és minőségi fűszerek széles és izgalmas választéka.

Kövess minket Facebookon és Instagramon

Érdekességek

Lecsóra fel!

A lecsót a legtöbben magyaros ételként ismerik, az alapanyagok hazaiságát hangsúlyozva egyenesen hungarikumnak tartják: vöröshagyma Makóról, zöldpaprika Cecéről, paradicsom Kecskemétről, valamint kolbász Debrecenből és pirospaprika Szegedről. Pedig a lecsó eredetét tekintve balkáni étel, ha pedig körülnézünk más országok konyháiban, rájövünk, hogy rengeteg helyen eszik és ezerféle változata ismert.

Franciaországban ratatouille

Sokan biztos a pár évvel ezelőtti, bájos patkányos meséből ismertük meg ezt az isteni eledelt, azóta pedig vidáman készítjük serpenyős vagy sütős formában. Ahány ház, annyi szokás, de a lényeg a cukkíni és a padlizsán, amelyeket hámozás nélkül felkarikázunk, a paprikát kockázzuk, a paradicsomot pedig passzírozott formában adjuk az ételhez. A fűszerezésben lehet kicsit Provence felé venni az irányt, vagyis oregánó, bazsalikom, kakukkfű, majoránna, sőt egy kis babérlevél is mehet bele a só és bors mellett. Fűszerpaprika ebbe nem kell, két gerezd fokhagyma és tálaláskor némi parmezán viszont jól áll neki.

Keleten sokfelé shakshuka

Eredetileg észak-afrikai étel, Tunéziából származik, de Izraelben és az arab országokban is előszeretettel fogyasztják, sokszor reggeli gyanánt. A harissa fűszerkeverék és a római kömény teszik igazán egzotikus és a megszokott lecsótól eltérő ízvilágúvá. A paradicsomot darabolva, héja nélkül adjuk hozzá. Az étel lelke a buggyantott tojás, amely fogyasztáskor aranylóan lágy meglepetésként fogad minket a massza közepén. A tálalás a serpenyőben történjen, aki szereti, reszelt kecskesajttal is megszórhatja. Enyhén pirított pitával kínáljuk.

Az ördögien finom cigánylecsó

Ez a bográcsban készülő egytálétel átmenet a csirkepörkölt, a lecsó és a paradicsomos káposzta között, és ha elsőre furcsának hangzik is, elképesztően finom és egyáltalán nem nehéz fogás. Szalonnát pirítunk némi libazsírral, majd jöhet bőven a vöröshagyma és csirkedarabok. Rápirítunk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, sót, borsot, a csíkokra vágott zöldpaprikát és karikázott paradicsomot. Fél órát főzzük, majd mehet bele a gyalult vagy aprított fejeskáposzta. Ha minden megpuhult, készen vagyunk. Vastag szelet kenyeret adjunk mellé.

Töklecsó

Az alaprecept közönséges tököt ír ehhez az ételhez, de sütőtökkel is remekül működik, fogásunk kellemes édes ízű lesz tőle. A tökről le kell hámozni a héját, a magházát ki kell venni, húsát hosszában cikkekre vágni, majd keresztben felszeletelni. A kis szeletek ne legyenek vastagabbak 3-4 milliméternél, hogy hamar átpuhuljanak. Kolbászt, szalonnát, tojást is adhatunk hozzá, amitől tartalmasabb lesz, de húsmentesen is kiváló étel. Frissen őrölt borssal ízesítsük, 15-20 percnél ne főzzük tovább.

További változatok

A lecsót rengeteg más variációban is el lehet készíteni: tejfölös, rizses, nokedlis, krumplis, tarhonyás és ezer más változatban ismerhetjük. A hagyma, a paprika és a paradicsom sosem hiányozhat, ami pedig még közös, az a mosoly az arcokon, amikor belekanalazunk ezekbe a friss, markáns ízű nyári ételekbe.