Epres-kókuszos brownie

Epres-kókuszos brownie

Leírás:

Kókusszal a gyerekeknél mindent el lehet adni. Persze a brownie és az eper amúgy sem szorul különösebb támogatásra, de az eper-csoki-kókusz hármasa olyan jól muzsikál együtt, hogy igen gyors tempóra kell kapcsolnia annak, aki szeretné, hogy a mosogatáson kívül más is jusson neki az élményből. A brownie mély csokisságát a savanykás eper remekül kiegészíti, a krémes kókusz pedig lekerekíti az ízeket. A sütit akár tortaformában is elkészíthetjük: a három réteg kontrasztos színei már önmagában látványossá teszik a tortát, a tetejére elég néhány félbevágott eper díszítésként.

Elkészítés:

  1. A browniehoz az étcsokoládét a vajjal - vízgőz felett vagy mikrohullámú sütőben - megolvasztjuk. Belekeverjük a cukrot és a tojást, majd a sót és lisztet is.

  2. A masszát egy 18x18 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe egyengetjük, és 160 fokos sütőben - légkeveréssel - kb. 15 perc alatt megsütjük. Ne süssük túl: akkor jó, ha a beleszúrt tű még kissé ragacsosan jön ki!

  3. Amíg sül a brownie, elkészítjük a kókuszkrémet. Ehhez a keményítőt kevés tejjel csomómentesre keverjük. A maradék tejet a cukorral felforraljuk, apránként a keményítős folyadékhoz öntjük, majd visszatesszük a tűzre, és pár perc alatt besűrítjük. Belekeverjük a kókuszreszeléket, egy percig tovább főzzük, majd hagyjuk kissé kihűlni.

  4. Amikor már nem forró a kókuszkrém, a brownie tetejére kenjük, és behűtjük.

  5. Nekiállunk az eperzselének. Ehhez a megtisztított epret a cukorral simára pürésítjük. A zselatinlapokat jéghideg vízbe áztatjuk. Az eperpüré felét felforrósítjuk, és feloldjuk benne az alaposan kifacsart zselatinlapokat.

  6. Hozzáadjuk a maradék eperpürét is, majd a kókuszkrém tetejére öntjük, és legalább egy órára hűtőbe tesszük. Amikor megdermedt a sütemény, kockákra vágjuk.

Értékeld a receptet:
Hozzászólások:

Kapcsolódó receptek

Tepsis sült krumpli fokhagymával és snidlinggel