Érdekességek

Sótéglán grillezés – egy különleges sütési technika

Egyre több internetes webáruházban lehet vásárolni vagy rendelni sótéglát, amit aztán a grillrácsunkon nagyszerűen lehet majd használni. A megvásárolt sótéglát izzó parázs fölé vagy gázgrill rácsára helyezhetjük, majd ezen a felforrósodott sótömbön különféle húsokat, elsősorban halat, szárnyasokat süthetünk, de kiváló                                                            eredményeket érhetünk el a zöldségek terén is ezzel a technikával.

 

A kellően vastag sótégla anyagából adóan nagyon jól tartja a hőt, nem engedi a húst túlsülni, majd amikor az étel elkészül, akkor kiválóan melegen is tartja – vagyis igen sokoldalú eszköz a grillezésben.

Hogyan és miként használjuk?

Én gázgrillel szoktam vele sütni, de igazán semmilyen komolyabb előkészületet nem igényel ez a grillezési eljárás. A grillt beindítva a sótéglákat a rácsra helyezzük, majd a tetőt lecsukva elérjük a kívánt sütési hőmérsékletet. A húsokat fűszerezzük, de nem sózzuk, ugyanis a sütés során a szeleteket vagy darabokat meg-meg forgatjuk a téglákon, és ez a sómennyiség éppen elegendő lesz az ízesítéshez. Olajozni szintén nem kell a húsokat – egyszerűen csak rátesszük őket a forró téglákra. Gázgrill vagy gömbgrill használatakor a tető lecsukásával létre tudunk hozni egy nagyszerű légáramlatot a tűztéren belül, ami azt eredményezheti, hogy a hús felül szépen pirul, alulról pedig finoman megsül. Ha a húsokat átforgatjuk, akkor mindkét oldaluk a kívánt mértékben pirult lesz a grillezés végén.

Én magát a tálalást is a sótéglákon igyekszem megoldani, mert ekkor tényleg gyönyörűen tartják a hőt is – de nagyobb társaság esetén ezt természetesen nehezebb megoldani. A grillezés végeztével a téglákat nem kell és nem is szabad mosószeres közegben mosni, mert a só eleve antibakteriális közeg, vagyis erre semmi szükség sincs. Egyszerűen a felületüket áttöröljük enyhén vizes ronggyal, majd hagyjuk leszáradni a felületüket.

Vissza