Bevallom, imádok mindent ami bő zsírba, vagy olajban sül, de a nagy nyári melegben mégsem tudom megenni egyiket sem. Késő ősztől kora tavaszig viszont jöhet a rántott hús, hagymakarika, lángos. Vagy a fánk. Szerencse, hogy a fánkszezon leginkább ilyenkor, télen van.

Valamiért úgy alakult, hogy ez lett a farsangi szezon ikonikus édessége, bár kétségtelen, hogy lecsúszik más alkalmakkor is. Én szeretem a klasszikus dagasztott, kelesztett foszlós fánkokat is, és a ropogós, morzsásabb állagúakat is. Talán ez utóbbiakat jobban. Ha választhatok, inkább a csöröge vagy forgácsfánkot eszem.

Az itthon ismert nagy klasszikus, amit a nagymamám is sütött nekünk, a fánkok királynője: a szalagos fánk. Ez a szalag a fánk körül a régi időkben a jegyűrűt jelképezte, hiszen régen a farsangi időszak jelentette a párkeresés idejét is.

Európa és világ szerte megvannak a jellegzetes fánkok. A tésztájuk általában hasonlóan készül, de másképp formázzák őket.

A szomszédos Ausztriában krapfen néven ismert ez a kelt tészta, Bécs város egykori pékmesterének, Herr Krapfen-nek a neve után. A városi legenda szerint a feleségének köszönhető ez az édes tészta, aki a férje halála után nehezen tudta tartani a pékség megrendelőinek rohamát. Egyszer az egyik vele perlekedő vásárlóhoz akart vágni egy adag kelt tésztát, de a vevő helyett az a forró olajba esett. Állítólag így született meg a krapfen.

A németek berliner-je mindig töltve van, általában lekvárral: két vékonyabbra nyújtott, korongokra szaggatott tésztalap közé teszik a tölteléket, megvárják, amíg a két tészta korong összekel, majd ugyanúgy olajban sütik ki. Általában porcukorral szórják be, de az amerikai donut-hoz hasonlóan valamilyen mázzal vonják be.

És ha már szóba került az észak-amerikai fánk, a donut is: a sorozatokból mindenki tudja, hogy ez a cukormázzal vagy csokoládéval bevont, lyukas fánk az amerikai zsaruk street foodja, a rendőrök ikonikus édessége. A tésztája tömörebb, sűrűbb, és persze csöpög a cukormáztól.

Közeli szomszédunknál, Csehországban talkedli néven ismert a fánk, amit a galuskához hasonlóan szaggatnak az erre használt sütőformába.

Franciaországban természetesen még a fánk is szuper elegáns. A beignet könnyű, levegős tésztájú, falatnyi méretű fánk, amit a franciák ebéd után, desszertként, vagy teához/kávéhoz esznek és vanília öntettel tálalnak.

A hollandoknál az Óév utolsó napján Szilveszterkor esznek fánkot, az oliebollent, amit ugyanúgy bő zsiradékban sütnek ki, mint nálunk is.  És ha már kicsit északibb vidékre kalandoztam, mindenképpen meg kell említenem Izlandot. A nálunk is népszerű csörögéhez hasonló kleinur kissé morzsalékos állagú, zsírosabb fánk, aminek a tésztájába rengeteg kefirt vagy joghurtot tesznek. Amitől igazán eltér és különleges lesz ez a tészta, az a hozzáadott zöld kardamom. Joghurttal vagy enyhén cukrozott tejföllel tálalják, de ugyanúgy esznek hozzá savanykás levárt, ahogyan mi is.

Tőlünk kicsit délebbre, a mediterrán területeknek is megvannak a saját fánkjaik, hiszen éppen ők miért maradnának ki a sorból?

A szívemnek legkedvesebb a görögök fánkja, a loukoumades, amit természetesen, mint minden más desszertjüket, mézédesen esznek: mézzel, fahájjal és tört dióval.

Olaszországnak is megvannak a saját verziói, régiónként más. Rómában fritellának hívják, és üresen, leves után eszik. Ezzel a fánkkal ünneplik Szent József napját. Ha viszont már krémmel töltve készítik, bigné-nek hívják. Velencében a karnevál idején a kanállal szaggatott, grappába áztatott mazsolával dúsított tésztájú fánkot sütik. De talán a legismertebb olasz fánk a bomboloni, a töltött fánk. Ezek az apróbb kis bombácskák, amit az elnevezés takar, a mi szalagos fánkunknál sűrűbb, de rugalmasabb tésztájú. Apró, falatnyi golyókat szaggatnak, ezeket sütik ki közepesen forró olajban.

És ha már Olaszországról szó esett, nem mehetek el szó nélkül a spanyolok ikonikus fánkja, a churros mellett sem. Spanyolországban, és általában a spanyol nyelvterületeken, az egyik legkedveltebb utcai desszert. Hosszúkás formájának köszönhetően könnyű csokoládéba, vagy kávéba mártogatni. Eredetileg tojás nélkül készül, így sokkal ropogósabb, mint a többi tojással készített fánk. Spanyolországban, Portugáliában és Mexikóban általában porcukorral szórják meg, Brazíliában krémmel és olvasztott fekete csokoládéval szeretik enni.

A tulumbo Törökország kedvelt fánkja, mézes szirupba forgatják és hidegen fogyasztják.

Ázsiának is megvannak a saját fánkjai. Kina roppanós fánkja, a pa tong go, népszerű utcai étel, ahogyan a mogyoróolajban kisütött és magokba (dió, fekete és fehér szezámmag) forgatott mahua is. Vietnámban is szezámmagban hempergetik meg a kisült kis fánkot, a bánh tiêu-t. A sel roti, ami kicsit kilóg a sorból, Nepál nemzeti fánkja. Rizsből vagy rizslisztből és az országban termő banánból készül. Amitől mégis fánk jelleget kap, az az olajban való kisütés és az édes, cukros szórás. Ezt a ropogós finomságot főleg fesztiválokon eszik. 

Zárásként meg kell említenem India édes, fűszeres fánkját, a gulab jamun-t, ezt a könnyen elkészíthető, mézédes finomságot. A gulab janum, amiről a fánk a nevét kapta, virágvizet jelent, amit a szirupba tesznek. Ez lehet narancsvirág –vagy rózsavíz is. A kihűlt fánkokat pedig hosszan áztatják a virágvizes szirupban, ezzel pedig tőlem már régen megkapta a Világ cukorsokkja díjat.