Kell-e választanunk? Vajon működhet együtt a kettő? A bolygó jelen állapotát tekintve, szerintem, határozottan meg kell húznunk a vonalat. Nem vagyok sem környezetvédelmi szakember, sem klímakutató, harcos környezetvédő sem, de a Földet nagyon szeretem. Éppen ezért az én értékrendem szerint nem is lehet kérdés,                                                            hogy a tőlem telhető legjobb módon vigyázok rá. Elszigeteltük, elzártuk magunkat                                                            a természettől. Vissza kell találnunk a Földre, újra felé fordulnunk és tisztelni                                                                azért a páratlan csodáért, amit ad nekünk.

A nagyszüleim nem sokat gondolkoztak azon február közepén, hogy milyen zöldséget vagy gyümölcsöt ennének.  Az éppen elérhető szezonális alapanyagokkal főztek. Ez volt a természetes. Cékla, krumpli, befőttek és savanyúságok. Mindent akkor ettek, amikor épp termett. Epret májusban és júniusban, almát pedig a nyári szüretelésből télire eltárolt készletből. A paradicsomból nyáron befőzött a nagymamám télire, és nem morgott azon január elején, hogy de rossz íze van a bolti paradicsomnak. Nyáron jól tele ettük magunkat vele, megőriztük az édes, lédús, roppanós emlékét és mentünk a dolgunkra. Ahogyan télen téli kabátot és sapkát hordunk a fürdőruha helyett, úgy az étkezésben is érvényes a szezonalitás elve. Törekedjünk rá, hogy amit csak lehet akkor együnk, amikor terem.

Ma már minden évszakban szinte minden elérhető, akár szezonja van, akár nem. Akár helyi, akár a világ másik végéről érkezik a termék, az év jelentős részében – egyelőre - jelen van a boltok polcain.  Mangó, avokádó, chiamag, quiona, vagy a már említett paradicsom. Csak be kell tennünk a kosarunkba és már mehetünk is. Természetes lett minden. Alapvetően túlfogyasztunk, rengeteg étel végzi a kukában.  Egy kis odafigyeléssel és tervezéssel ezt megelőzhetjük, és ha még így is marad a vasárnapi sült csirkéből, másnapra szuper szendvicset készíthetünk belőle egy finom házi majonézzel és salátával. A megmaradt krumplipürét elrejthetjük egy finom krumplis pogácsában, ha pedig kimarad egy kis húsleves, eltehetjük a fagyasztóba, ami jól jöhet később alapléként krémlevesekhez, vagy főzelékekbe.

De hogyan is tudunk ebből az indokolatlan kényelemből kilábalni és tudatosabban enni, inni, bevásárolni? Nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Kell hozzá egy kis szándék, némi odafigyelés és tervezés, és persze egy jó nagy adag elköteleződés. Ha csak néhány dolgon változtatunk, nagy eredményeket érhetünk el. Nálam mindig van pár vászontáska, 2-3 méretben. A kenyeret, pékárut ezekbe pakolom, így nem kell újabb műanyag zacskót tépnem magamnak, ami aztán a kukában végezné.

Alapvetően kevés húst eszem, de eszem. Az évek során valahogy teljesen ösztönösen, magától alakult ez így, nem is igazán kívántam. A nagy nyári melegben főleg nem. Olyan ez nekem, mint a lángos. Nagyon szeretem, de ha 20 fok fölé megy a hőmérséklet, már nem tudom megenni. Pedig nem kergettek az asztal körül gyerekkoromban, hogy 20 fok fölött tilos a lángos. De visszatérve a húsevésre: elég heti 1 vagy 2 húsmentes napot beiktatnunk. Ilyenkor valami mással helyettesítjük a húst, amiről még mindig kering az a városi legenda, hogy csak attól lehet jól lakni. Írhatnám azt is, hogy termelőktől vásároljunk húst és húskészítményeket az ipari körülmények között előállított termékek helyett, de ez nem mindig és nem mindenkinek elérhető opció. Éppen ezért a legegyszerűbb rendszeresíteni a húsmentes napokat. Ezzel a néhány nappal már rengeteget tettünk önmagunkért és a bolygóért is. Ilyenkor jöhetnek a krémlevesek, főzelékek, zöldséges feltétek, vagy a tükörtojás.

Ugyanez igaz a tejtermékekre is. Az állattartás és a tejipar vízigénye óriási.

Az egyik vesszőparipám a PET palack kontra kulacs témakör. Lassan 7 éve annak, hogy vettünk egy szódagépet otthonra. Ettől a pillanattól drasztikusan lecsökkent az egyszer használatos PET palack termelésünk. Határozottan emlékszem rá, amikor Rozi lányom először kóstolt friss szódát. A pohárból kiugráló buborékok csiklandozták és szurkálták az orrát, amitől ő kacagott és még kért belőle. Azóta is szúrós víznek hívja a friss szódát. Az iskolába teli kulaccsal megy, és amikor kiürül, megtölti csapvízzel. Idén lett 8 éves, mostanra már ő is megtanulta, hogy a limonádé, vagy a szörp ugyanolyan finom szívószál nélkül is, mint vele. Nálam azért midig lapul a táskámba pár szívószál, amit elő vehetek neki, ha úgy adódik. Ezt utána hazavisszük, elmossuk, majd egy következő alkalommal újra felhasználjuk.

Ha mi fogyasztók elindulunk egy új úton, az eddigieknél fenntarthatóbb megoldások felé, a nagy gyártók és forgalmazók előbb vagy utóbb követni fogják ezt, ha a vérkeringésben akarnak maradni.  Szerencsére van már példa olyan nagy cégekre, akik meglátták ezt és a tőlük telhető módokon és eszközökkel segítik ezt az irányt. Ha pedig nem lemondásként, nyűgként vagy drága mulatságként gondolunk a tudatosabb fogyasztásra, bevásárlásra, hanem egy új, izgalmas, újratanulandó területre, máris jobban hangzik az egész. A fenntartható háztartás a jelenünk és jövőnk. Jó nekünk, a gyerekeinknek és annak a lenyűgöző, ámulatba ejtő, csodálatos bolygónak, ami az otthonunk.