…ha hidegben hazaérve egy tál gőzölgő finomságra vágysz!

Van egy nagyon jó angol kifejezés, amit nekem még nem sikerült – de ahogy eddig láttam másnak se – jól magyarra lefordítanom. Ez a Comfort Food. Ez tulajdonképpen egy meleg, házias sokszor egytálételt takar, ami kicsit nosztalgikus, aminek az íze felidéz egy gyerekkori emléket, valami, ami hideg időben felmelegít, és általában a meleg lakásban, bekuckózva fogyasztjuk.

Ilyen lehet egy nagy tál gőzölgő, sűrű, tartalmas leves. Vagy valamilyen tunkolós, szaftos ragu. De biztos vagyok benne, hogy most sok mindenkinek eszébe jutott egy étel vagy egy íz.

Nekem még két fontos feltételnek teljesülni kell ahhoz, hogy számomra Comfort Food-á váljon egy étel. Ne kelljen sokáig és folyamatosan a tűzhely mellett állnom, hogy elkészüljön, és lehessen az elkészítéséből családi programot csinálni. Mivel ősszel egyre hamarabb sötétedik, így a játszózás helyett, szeretem a gyerekeimet a konyhában lefoglalni.  Míg közösen készítjük a vacsorát, észrevétlenül átbeszéljük a nap történéseit, és közben nagyon jól szórakozunk.

Mi leggyakrabban ezeket az ételeket készítjük:

Az én egyik gyerekkori kedvenceim a klasszikus, főtt burgonyát tejföllel, sajttal megpakolva! Amíg a burgonya magában fő, addig közösen lereszeljük a sajtot, készítünk egy kis bacon chipset. Amihez apróra vágjuk a bacont, és forró serpenyőben megpirítjuk. Reformabb változat lehet, hogy annak se kelljen lemondani az élvezetekről, aki odafigyel a vonalaira, ha édesburgonyát főzünk, és bacon chips helyett egy pirított magokat használunk.

A másik nagy kedvenc, bekuckózos levesünk a sütőtök krémleves. Ehhez én szeretem előre megsütni a sütőtököt. Kimagozom, szeletekre vágom, és sütőben addig sütöm míg pici színt nem kapnak, és meg nem puhulnak. Amíg az sülnek, a gyerekkel elő tudjuk készíteni a többi hozzávalót, s eldöntjük, hogy aznap édesen vagy sósan esszük. Előbbit naranccsal és mézzel, utóbbit pirított tökmaggal tejszínesen készítem.

A harmadik és biztos befutó, amit az egész család szívesen eszik, az a tészta, de abból is az édes mocskos tészta, avagy szilvalekváros diós tészta. Gyerekként nagyon szerettem, azt hittem csak a neve miatt ­– már mástól is hallottam, hogy a szilvalekváros diós tésztát így hívja, szóval ez biztos nem csak egy családi kitaláció –, de rá kellett döbbennem, hogy az én gyerekeim is bármikor megeszik. Az eredeti receptben nincsen megpirítva a dió, de én jobban szeretem így, mert sokkal finomabb, és erőteljesebb lesz az íze! Ehhez már csak kifőzőm a tésztát, összekeverem a lekvárral, meghintem egy kis fahéjjal és mehet rá a pirított dió.